2015-ben kezdődött ez a csoda <3
Még mielőtt az első lányunk, Jázmin a pocakomban érkezett, akkor tudtam, hogy szeretnék biztonságos mozgásformát találni. Szerettem a mozgást, életem része volt, de féltem, nehogy kárt okozzak, ha baba érkezik a pocakomba…
Szolnokon akkor még nem volt senki, aki ilyen speciális, kismamáknak irányított mozgást tartott volna… Eldöntöttem, oktató leszek!
Megkerestem a számomra legkomplexebb, szívemhez legközelibb oktatóképzést! Ekkor találtam a Sarasvati Alapítványra, éppen intenzív nyári képzést indítottak, ahol 2 hétig minden nap tanultunk és gyakorlatoztunk, így ott is aludtam… Életem egyik legcsodásabb tanfolyamán vettem részt, érzelmileg, szellemileg és testileg is maximálisan feltöltődtem azalatt a 2 hét alatt. Jázmin megérkezett, pont 14 hetesen vizsgáztam.
A várandósságomra és a szülésélményemre is kihatott ez a csodás tanfolyam.
Kismama- és Baba-mama jógaoktató lettem! Megtanultam, hogyan mozogjak helyesen várandósan, hogy erősítsem és nyújtsam magam megfelelően! Babafejlesztést is tanultunk, babatornát és olyan babamasszázst, amit a születés első percétől kezdve lehetett alkalmazni.
A szülésfelkészítéssel pedig megtanultam az alternatív technikákat, csodás szülésélményem volt Jázival és az ikrekkel is <3
Jázival órákat tartottam hobbiként, majd a tanultakat alkalmaztam. Masszíroztam, tornáztattam én is szépen regeneráltam, és 6 hónapos korától kezdve együtt tartottunk órákat 😊
ez egy hobbinak indult, egy szerelem szakmának…


Az ikrekkel is mozogtam a várandósság utolsó percéig és természetes úton szültem őket!
Sokat tanultam: Fegyelem, tudatosság, mantrázás, pozitív gondolkodás, határozottság!
Mindezek segítették a 3 kilós, egészséges gyermekeim világra jöttét, megszületett Kamilla és Alexander 😊
Az ikrek után azonban nem maradt időm a mozgásra, sem a regenerációra. Nagy fájdalmakkal küzdöttem, szétnyílt hasizommal, gyenge gátizommal, gerinc problémákkal, hát-és derékfájással!
Elhatároztam, hogy lefogyok, visszanyerem a szülések előtti alakomat, ekkor már +30kg volt rajtam!
az ikrek 15 hónapos korukban elkezdtem újra órákat tartani, regenerálni, ekkor már csak 15 kg volt rajtam pluszban. Ekkor 3 hónap alatt 27cm karcsúsodtam haskörfogatban, és már majdnem ledolgoztam az összes felesleget a testemről…
Először a magam edzője lettem, majd más anyáké…
Csodáltak és többek példaképe lettem az átváltozásommal, a kitartásommal, hogy nem féltem gyerekek mellett elindítani a karrieremet!


Megfogtam a 3 gyerekemet, levittem őket a Verseghy parkba és elkezdtem órákat tartani a többi anyukának is…
Időközben számos végzettséget szereztem, ami funkcionális edzést és regenerációt illeti, de a táplálkozás tekintetében hadilábon álltam… Sokan kérdezték, mit és hogyan egyenek? Melyik diétát válasszák?
Én meg bizonytalanul javasoltam nekik 1-1 étrendet… Ezt még meg kell tanulnom, éreztem!
A márkám, a Fittmami Szolnok létrejött, heti 9 óra teltházzal robogott tovább!
Magamnak készítettem egy logót, ebből készültek ajándéktárgyak…
A COVID ütött először egy nagyot…. Nem tarthattam élőben órákat… A csapatom viszont olyan kitartó volt, hogy online velem maradtak!
Az online edzések ekkor indultak el, 2020 márciusában….
Egyre több követőm lett, egyre ismertebb lettem Szolnokon. Nem csak a regenerációról lettem ismert, de gyerektornáimmal a mai napig hívnak fellépésekre!
A Fittmami fogalom lett Szolnokon…
Az online óráimmal viszont határokat léptem át!
Más városokból és más országokból kerestek meg egyre többen!
Éreztem, hogy „kinőttem” Szolnokot!
A tornáim nemcsak kismamáknak és anyukáknak szóltak, bizony azok is felkerestek, akik még nem szültek vagy éppen ellenkezőleg, már vagy 20 éve szültek… Erősíteni szerették volna a törzstartó izmokat! Olyan mozgásformát kerestek rajtam keresztül, ami biztonságos, ízület és gerinckímélő, de mégis hatékony és karcsúsító.
Így indult el a Fittmami havi bérletes csoport.
Majd létrehoztam a Fittmami online regenerációs programomat, hiszen egyre többen kerestek meg nemzetközileg is, hogy még csak hasonló tornákat sem találnak sehol sem, de regenerálni szeretnének!
Azóta is online programokkal vagyok elérhető mindenki számára, és egyre több férfi is megkeresett a szétnyílt hasizom és fogyás tekintetében…
2022-ben találkoztam a Herbalife programmal, ami nekem megoldást és segítséget nyújt a mindennapokban… Ezzel segítettem már többszáz nőnek és a férjem segítségével sok férfiaknak is!
Elindult a mi életmódváltó programunk, ami szintén online program, de mi vagyunk a tanácsadók, ami a kulcsa az egész életmódváltásnak! Kell egy mentor, egy tanácsadó, aki végig kísér az úton! ezek lettünk mi, mentorom, segítők, útmutatók!
A Fittmami Szolnok nevet is kinőttük!
Új arculattal jelentünk meg, immár ketten, a férjem és én, a Pintér Rehab!
A férjem segítő rehabilitáció, fejlesztő, manuálterápiás szolgáltatásaival kibővülve létrejött a Férfi és Női energiát is képviselő arculat, márkanév:

SPIRITNESS- Pintér Rehab
SPIRITNESS:
Spiritusz- hogy merj változtatni
Fitnesz- egészséges mozgás
wellness- egészség, töltődés,
spiritualitás- a lélek egészsége is fontos
= SPIRITNESS- Teljes értékű élet ► mozgás • táplálkozás • rehabilitáció ► spiritness.hu / Spiritness
Nap mint nap elkötelezetten dolgozunk azért, hogy önmagunkat és egymást is ösztönözve teremtsünk teljes értékű életet – a mozgás és a táplálkozás harmonikus egységére alapozva. 3gyermekes család vagyunk, közös célunk, hogy gyermekeinknek és más családoknak is példát mutassunk, valamint majdani nagyszülőként is aktív életet éljünk!
Köszöntünk az oldalunkon, örülünk, hogy itt vagy! 😊
Marcsi és Laci